Konferenciát szervezett a Tőkefinanszírozási Szolgáltató Klaszter
2010. június 15-én konferenciát szervezett az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ által koordinált Tőkefinanszírozási Szolgáltató Klaszter (TSZK) az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán, az Európai KKV Hét programsorozat keretében. Az esemény célja az volt, hogy bemutassa a klaszter eddigi működését, létrehozásának hátterét, valamint áttekintést nyújtson a hazai klaszterek és a kockázatitőke-piac helyzetéről. A mintegy 35 résztvevő két blokkba szervezett előadásokból szerezhetett friss és gyakorlatias ismereteket a TSZK-t érintő két területről: a klaszterek ill. a kockázati tőke világáról.
A klaszter elnöke és egyben az INNOSTART igazgató-helyettese, Galambos Elemér köszöntette a résztvevőket és a délelőtt folyamán ő moderálta a konferenciát. Egy friss felmérés eredményeit ismertetve felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy rendkívül alacsony a hazai lakosság pénzügyi tudása és a hitelezés visszaszorulásával előtérbe kerülhet a saját tőke típusú finanszírozás Magyarországon.
Az első blokk előadásai a klaszterekről szóltak. Dr. Makra Zsolt, a házigazda TSZK menedzsere bemutatta az eddigi tevékenységüket és megjelölte a továbbfejlesztésének irányait. Elmondása szerint az indulás finanszírozását biztosító KMOP pályázat zárását követően stratégiai döntés előtt áll a hálózat: tevékenységét specializált szolgáltatóként folytatja és marad a kockázatitőke-piacon vagy kitárja kapuit mind földrajzi, mind szekktorális értelemben és együttműködésre törekszik más klaszterekkel.
Bendó Zoltán, a Pólus Programiroda képviselője előadásában a hazai klaszterpolitikával foglalkozott. A jelenlévők élénk érdeklődését is kiváltotta a részletes és információgazdag prezentáció az eddigi lépésekről és várható eredményekről.
A konferencián a Provice Kft. ügyvezetője, Pomázi Gyula az „AIPA Klaszter: A Mercedes beruházáshoz kapcsolódó alföldi gazdaságfejlesztési program katalizátora" címmel tartott előadást. Az AIPA tanácsadója és a program egyik alkotója elmondta, hogy a régió legjelentősebb beruházásának koordinációja egy rendkívül komplex feladat, és szeretnének tanulni a korábbi hasonló beruházások tapasztalataiból. Az AIPA Kaszter a térségben szerveződő példátlan összefogás intézményesítésének is tekinthető, amely szoros együttműködésre készül a TSZK-val.
A konferencia második blokkjában Papp László Dávid mutatta be vállalkozását, amely a JEREMIE program keretében elsőként jutott tőkeinjekcióhoz. A tőkebevonási folyamat tapasztalatait összegezve az ügyvezető többek között elmondta, hogy kockázati tőkéshez fordulni csak a tulajdonosok stratégiai céljainak meghatározása után lehet, és hogy tanácsadó szolgáltatásainak igénybe vétele tényleges értéket teremt.
Csuhaj V. Imre, a JEREMIE-nyertes Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója a befektető szemszögből mutatta be a kockázatitőke-piac új lehetőségeit. A JEREMIE program és a Morando tőkealapja stratégiájának általános ismertetésén túl az előadó a tőkét kereső vállalkozásokkal és a tanácsadókkal szembeni elvárásokat és korábbi tapasztalatait is összegyűjtötte.
Zárásként a vendéglátó Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar docense, Dr. Berecz József számolt be az intézmény által nyújtott szolgáltatásokról, a klaszterben betöltött szerepéről és a technológia-transzfer folyamtokról.
Az esemény a KMOP-1.5.2-2008-0003 számú projekt keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

